Fa Nándor: „Az Univerzum legszebb bolygóját kaptuk ajándékba”

Egy olyan ember személyes tapasztalataira voltunk kíváncsiak, aki már ötször hajózta körbe a Földet – az első magyarként egyedül –, tízszer szelte át az Egyenlítőt, ötször kelt át a Horn-fokon és számtalanszor az Atlanti-óceánon. Bőven akad mondanivalója környezetszennyezésről, a klímaváltozás folyamatáról, személyes motivációkról és javaslatokról…

Másképp tekint a Földre, mint egy átlagember?

Fa Nándor: Egészen biztosan. Azt hiszem, sokkal jobban megbecsülöm. Nagyon fontos számomra, hogy amit én kaptam, azt tovább tudjam adni a gyerekeimnek. Régóta foglalkoztat, hogy személyesen mit tehetnék. Arra jutottam, hogy azzal teszem a legtöbbet, ha fegyelmezetten élek, ügyelve arra, hogy ne tegyek kárt semmiben. Erre nevelem a gyerekeimet is. Amikor elmegyek élménybeszámolót tartani, erről mesélek. Ugyanakkor az sem véletlen, hogy nem csapódtam egyik környezetvédő szervezethez sem. Ennek az az oka, hogy könnyen meg tudom különböztetni a valóban elszánt, cselekedni, tenni akaró embereket a politikai célokat szolgáló, csak jól megélni akaró emberektől és a hőbörgőktől. Mindenkit, akivel találkozom, arra biztatok, hogy őrizze meg a közvetlen környezetét abban az állapotában, amilyenben van, vagy inkább még javítson rajta, tehát vállaljon igazi felelősséget azért az élettérért, amire befolyással van. Amíg más séta közben eldobál ezt-azt, én úgy indulok futni, hogy zacskót is viszek, amibe összegyűjtöm azokat, melyeket meglátok. Ha egy túrázó csoporttal futok össze, nagyon kedvesen, mosolyogva odaszólok nekik, hogy: „Szedni, nem szórni!” Ki így reagál, ki úgy, az már nem az én felelősségem, de amit lehet, megteszek. Ha a világ nem is lesz sokkal jobb hely attól, hogy felszedek pár szemetet, vagy figyelmeztetek másokat a helyes viselkedésre, én mindenesetre jobban érzem magam tőle.

Mennyire korán kellene kezdeni a gyerekek nevelését erre a szemléletre? Talán olyan autentikus emberektől jobban elfogadnák a tanácsokat, mint Fa Nándor.

Fa Nándor: Nem vagyok az, aki „oktat” másokat. De az biztos, hogy minél fiatalabb korban kezdődik a környezettudatosság kialakítása a kis fejekben, annál jobb. Ha egy felnőttre „rá akarunk kényszeríteni” ilyesmit, az csak agressziót vált ki. Sőt, lehet, hogy dacból még rá is tesz egy lapáttal a jövőben. Éppen ilyen megfontolásból sokkal szívesebben megyek mesélni hatéves gyerekek közé, mint ötvenéves vezetőknek motivációs előadást tartani. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az Univerzum legszebb bolygóját kaptuk ajándékba! Megpróbálom velük megértetni, hogy ez milyen felelősség nekünk, és a gyerekek ezt a gondolatot talán még magukévá tudják tenni.

Hogyan lehetne még odahatni, hogy csökkenjen a környezetszennyezés?

Fa Nándor: Amikor kint hajóztam, támadt egy ötletem. A globális befolyással rendelkező nemzetközi szervezeteknek arra kellene kötelezniük a globális vállalatokat, hogy hozzanak létre egy szintén globális alapot, illetve folyamatosan járuljanak hozzá anyagilag, hogy a tengereken és óceánokon lebegő szemetet robotokkal össze lehessen gyűjteni. Az se jó, ha a szárazföldön lerakják a hulladékot, de az legalább nagyjából ott is marad, ahova letették és feldolgozható. A vízben hagyott hulladékkal viszont más a helyzet. Megjósolhatatlan, hogy végül hol köt ki, de az már látszik, hogy most is van néhány igen veszélyeztetett terület a tengereken és az óceánokban, ahol mindez felhalmozódik. Műholdról lehetne irányítani ezt a műveletet, a technológia már elég fejlett a terv kivitelezéséhez. Robothajók begyűjtenék a szemetet, majd megsemmisítenék akár azt követően, hogy a partra kivitték, akár a helyszínen. Így még energiát is lehetne termelni. Ezeket az eszközöket természetesen azoknak a pénzéből kellene megfinanszírozni arányosan, akik a globális kereskedelem és fogyasztás haszonélvezői.

 Ön minden bizonnyal nemcsak a technika, hanem a természet szerelmese is. Hol érzi magát igazán otthon? Az erdők és mezők nyilván ilyen helyek. És a nyílt víz?

Fa Nándor: Ott soha nem érzem otthon magam. Csak öntelt idióták állíthatnának ilyesmit. Az nem a mi területünk. Hiába építek egy hajót, az csupán arra jó, hogy minél gyorsabban, lehetőleg nagyobb baj nélkül eljussak A-ból B-be. Abból tudom, hogy ez nem az én közegem, ha megnézem azokat a teremtményeket, amelyek otthonosan mozognak ott, ahol én csak átutazó vendég lehetek. Az ember csak esetlenkedik, lefagy keze-lába, és a navigációs rendszer nélkül ott enne meg a fene. Mindez nem kizárólag az óceánokra és a tengerekre vonatkozik. Hiába a Velencei-tavon kezdtem és gyakoroltam a legfontosabb készségeket, az ugyanúgy meg tudna ölni. Vagy a Balaton, vagy akár egy erdő is. Ha a házamból kisétálok az erdőbe, nagyon élvezem, viszont semmiképpen sem mondhatom, hogy otthon lennék. Ha valaki anyaszült meztelenül az erdőben hagyna, vagy éppen a nyílt vízen, akkor nem telne bele három nap, elpusztulnék. Meglehet, hogy régen ez másképp volt, de ma már csak a civilizált világunkban vagyunk otthon. Ha valaki mást mond, az vagy vak, vagy soha nem tette magát próbára. A természetben nagyfokú rend van, ezt meg tudom erősíteni, de mindezt nagyon nehezen tudnám egy kaporszakállúra visszavezetni. Ezt a rendet a fizika törvényei uralják, mi csak ügyeskedünk, hogy ideig-óráig tudjunk hozzá alkalmazkodni. A kihívásnak megpróbálok megfelelni, mert van bennem annyi vitalitás, hogy a kíváncsiságom legyőzi a félelmet, még azt is mondhatjuk, hogy szeretem átélni mindezt, de hogy otthonosan érezném magam benne, azt egyáltalán nem állítom.

 Mennyire fontos a személyes példa, amit a teljesítményével felmutat? Szeretné, ha mások is a nyomdokaiba lépnének?

Fa Nándor: Nem, ezért sem a gyerekeimet, sem másokat nem próbálok ilyesmire ösztönözni. Ha valakiben nincs hatalmas motiváció, tehetség, illetve nincs mögötte több évtizedes felkészülés, akkor csak a halálba küldeném. Sokan vannak, akik nagy terveket szőnek, legalábbis ezt hangoztatják, de nagyon kevés emberrel találkoztam eddigi életem során, akinél azt érzetem, hogy a tudatalatti is annyira menni szeretne, mint a felszín. Aki nem csupán híresség szeretett volna lenni, majd ennek az előnyeit kihasználva könnyebben élni, hanem tényleg vonzotta a távolság, az ismeretlen, a teljesítmény.

Ezzel a három szóval körülírható, hogy Önt mi vonzza?

Fa Nándor: Lényegében igen. Bár még felsorolhatnék pár dolgot: közéjük tartozik a technika és a természet, illetve az az emberi közeg, akikkel együtt dolgozom. Ez egy nagy család, mert mind rokonlelkek vagyunk. A közös élményünk és jellemzőnk, hogy sokkal jobban szeretünk kimenni a vízre és küzdeni, mint a parton tetszelegni.

Örülne annak, ha az Ön és a kollégái által kifejlesztett hajóépítési technológiát továbbadhatná a következő nemzedék tagjainak? Vagy előbb még újból szeretné megkerülni a földgolyót?

Fa Nándor: Elméletileg szeretném, csak már nem leszek rá alkalmas. Továbbá nem vágyom arra, hogy mindenképpen továbbadjam, amit tudok, de ha valakit érdekel, én nyitott vagyok rá. Ahhoz viszont türelmetlen vagyok, hogy nekiálljak valakit az alapoktól tanítani. Maximum a finomságokat akarnám átadni. Sajnos, nem látom a mai fiatalok között azt a küzdőszellemet, ami az ilyen teljesítmény eléréséhez kell. A korszellem inkább arra ösztönzi a fiatalokat, hogy virágról virágra szállva halmozzák az élvezeteket, de azért persze közben panaszkodjanak, hogy mennyire nehéz az élet. Ahhoz, hogy valaki kimenjen vitorlázni, óceánokon át versenyezni, több évtizeden át tartó felkészülésre van szükség. Mellékes tevékenységként, hobbiként ezt nem lehet csinálni. Ugyanolyan elszántan kell hozzá tanulni és gyakorolni, mintha valaki mondjuk ügyvéd vagy agysebész akarna lenni. Egy darabig segíthet a család, de aztán az ilyen srácoknak be kell állniuk különböző szakmai csapatokba, ahol önellátók lesznek, pénzt keresnek, közben pedig folyamatosan ebben a közegben élnek, tanulnak. Csak így megy, másképp nem.

Fontos lenne visszatérni a természethez, a természeteshez, ezt már Rousseau óta tudjuk. Érdemes lenne tehát azokat a sportokat előtérbe helyezni, azokat űzni, amelyek természet közeliek?

Fa Nándor: Igen, főleg az ilyen sportágakat szeretem, noha élvezettel figyelek néhányat, amelyekről jól tudom, hogy a „vegyészet sportja”. Szívem szerint olyasmit néznék, ahol tudom, hogy tiszták a teljesítmények. Csak az a baj, hogy ilyenből meglehetősen kevés akad.

A vitorlázás éppen ilyen, hiszen annak ellenére, hogy a természet és a technológia egyszerre van benne jelen, semmiféle mesterséges teljesítményfokozásról nem lehet szó. Igaz?

Fa Nándor: Valóban, nálunk a plusz teljesítmény kulcsa nem a dopping, hiszen, ha valaki az egyik napon felpörgetné magát mondjuk valamelyik energiaitallal akár, annak másnap meglenne a böjtje. Túl hosszú időn át kell folyamatosan helyt állni, így ebben a műfajban értelmetlen ilyesmit használni. Kellenek persze a vitaminok és az ásványi anyagok, a helyes táplálkozás, illetve a megfelelő felkészülés, hogy az ember szervezete kibírja a megterhelést, de ez minden.

 

Cikkünk az Ecolife magazin interjúja alapján készült.

(Szerzők: Kárpáti Lóránt Máté, Falus Tamás, dr. Palkó Zsolt)

Képekhez: MINDEN JOG FENNTARTVA: Fa Hajó Kft / MixpRess

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.