Mit tanuljon a gyerek?

Tizenhárom voltam, amikor szüleim (jót akartak nekem) vegyipari szakközépiskolába küldtek. „Biztos munka, holtig eltart” mondták. Ez volt 1980-ban. Mire végzett vegyész lettem, a vegyiparnak épp leáldozott. Közgazdának álltam, ami akkor hiányszakma volt. A rendszerváltás tette, sokáig így hittem. Aztán már mást. „Lifelong learning”. Ma biztosan tudom, bőven tanulok még mást – mielőtt elfelejtek tanulni.

Pár éve a Magyar Gépgyártók Országos Szövetségében arról vitatkoztunk, jó-e a tervezett átalakítás a szakképzésben. Akkor pont hegesztőből volt hiány, meg szerszámkészítőből, meg sok minden másból. Na de holnap is így lesz? Mi az, ami negyven-ötven évet kitart?

Az már biztos, hogy az a valami nem egy „biztos” szakma. Ami a magam generációjának a rendszerváltás volt, az ma a negyedik ipari forradalom, a digitalizálás, a változás gyorsuló tempója. Ma ugyan hiányzik a kőműves, de egy generáción bőven belül (nagyon) versenyképesen nyomtatják a házat. A szerszámkészítők munkájának legalább egy részét átveszi a digitális modellezés, és tíz CNC-gépkezelő munkáját végzi majd el egy.

Mi az „örök” ilyenkor? A stabil?

A változás!

Ha akarunk valamit a gyerekeinkre hagyni, az az lehet, hogy biztosan és sokszor kell majd nagyot változniuk, alkalmazkodniuk – még nálunk is sűrűbben. Ehhez a mienknél sokkal rugalmasabb készséget kellenek. És sokkal több eligazodni tudás. Általános és matematikai ismeretek, nyitott gondolkodás, hogy az ugyanolyan felkészült szingapúri kortársukkal bírják a versenyt. Nem a multiknál, nem valahol messze, hanem abban a magyar gazdaságban, ami akkor talpon lesz.

Ez nem fikció. Részben már ma is működik, pár év, évtized múlva pedig ez lesz a főszabály. A szerencsés kisebbség számára biztos maradhatnak még kiskapuk, de a többségnek alkalmazkodnia kell, vagy éhen marad. Velük pedig mi is.

Olyan képzés kell, ami megfelel ennek a mércének. Ami nem ilyen, az a jövőt veszélyezteti. Összefüggő, egymásra épülő, nyitott oktatási rendszer, ami nem műveleti tudást ad pusztán, hanem problémamegoldó képességet. És persze, igaz, hogy ilyet befogadni sok ember nem képes.

Ez nem kibúvó, tessék megérteni, hanem kihívás az oktatás és a döntéshozók előtt!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.